Tízmilliószoros napok 2016-ban

Tízmilliószoros napok 2016-ban Amit a tizmilliószoros napokon gondolsz,  az tízmilliószoros erővel válik valóra.

A tibeti kultúrában "nagy" Buddha (Dharmacsakra) napokat hívják 10 milliószoros napoknak. 
Sorrendben az első holdhó 15., negyedik holdhó 15., hatodik holdhó 4. és kilencedik holdhó 22. napja. Az első holdhó, egyben a tibeti újév első napja.
 Évente négy ilyen nap van a tibetiek szerint.


A tízmilliószoros napokon érdemes minden gondolatunkra ügyelnünk, mert óriási teremtőerővel hatnak vissza. Ajánlatos ilyenkor pozitív gondolatokra koncentrálni, illetve jót kívánni másoknak és a világnak. A negatív gondolatokat lehetőleg hagyjuk másnapra. Ezeken a napokon minden teremtés tízmilliószoros erővel hat. Tegyetek meg mindent, amit szeretnétek tízmilliószoros erővel hatni!

A telihold és újhold napjai pedig 100-szorosak! 

A 10 milliószoros napok jelentősége

A 10 milliószoros napokon minden teremtés 10 milliószoros erővel hat. Ez mind a pozitív, előremutató,  fejlődést segítő gondolatokra, érzelmekre, a szeretettel teljes szándékokra, az előre vivő akaratra, mind az ennek ellenkezőjét képviselő negatív, visszahúzó, fejlődésed Útját nem segítő gondolatokra, érzelmekre, megnyilvánulásokra, szándékokra és akaratra egyaránt igaz. Minden megnyilvánulásod, tetted következményei tízmilliószorosan hatnak és hatnak vissza rád.
Aazok a gondolataid határozzák meg valóságodat, amelyeket nap mint nap elgondolsz. Amennyiben ezek előremutató – a saját értékítéleted szerint – pozitív gondolatok, akkor a valóságod is olyan lesz, amilyet szeretnél. Amennyiben viszont gondolataid minőségét számodra el nem fogadható gondolatok többsége határozza meg, akkor nem érzed jól magad a bőrödben.

A tízmilliószoros napok jelentősége abban áll, hogy amennyiben ezeken a napokon tudsz gondolkodásodon változtatni és olyan gondolatokkal megtölteni elmédet, amelyek céljaid felé vezetnek, megnyugvással és békével töltenek el, akkor nagy lépést tudsz abban az irányban tenni, hogy megszabaduljál nem szeretett gondolataidtól. Amennyiben e gondolatok alapján cselekedni is hajlandó vagy nagy lépést tehetsz arra, hogy megszabadulj el nem fogadható, régi szokásaidtól, érzelmeidtől vagy tetteidtől

Javaslatok az e napi tevékenységekre

Fontos, hogy ezeken a napokon tudatosabbak legyetek, mint máskor. Arra gondoljatok, amit teremteni szeretnétek az életetekben: harmóniát, békét, bőséget. Legyetek alázatosak, megbocsátóak. Engedjétek, hogy a szeretet járja át és ragyogja be napotokat, majd terjesszétek ki ezt az érzést önmagatokból minden érző lény iránt. Képzeljétek el bolygónkat békésnek, szeretettelinek, termékenynek, egészségesnek! Ha negatív érzelmeitek, gondolataitok merülnek fel, nyilvánítsátok ki, hogy elengeditek őket. Gondolataitokat alakítsátok át pozitívra. Nagy terheitek feloldását is érdemes ezekre a napokra időzíteni.

Kiemelten fontos, hogy ezeken a napokon arra gondolj, amit teremteni szeretnél az életedben! Figyelj magadra és légy tudatos! Ellenőrizd gondolataidat, a benned felmerülő érzelmeket. Az elkerülhetetlenül felmerülő negatív gondolatokat, érzelmeket „csípd el”, majd egyszerűen engedd szabadon és cseréld fel azzal a számodra pozitív gondolattal, amellyel teremteni szeretnél vagy érzelemmel, amelyet ki szeretnél nyilvánítani az adott helyzetben. Tudatosan fókuszálj a pozitívumokra. Teremts olyan körülményeket magadnak, hogy minél több számodra pozitív helyzettel, személlyel, körülménnyel találkozhassál ezeken a napokon. Ünnepelj! Adj hálát minden jóért, ami az életedben már jelen van. 

Ne felejtsd! Amire figyelmedet irányítod, azt fogod megteremteni. Senki nem fogja helyetted eldönteni, hogy ez most neked jó vagy nem jó. Csak Te tudod a gondolkodásodat meghatározni. Küldj szeretetteljes gondolatokat szeretteidnek, embertársaidnak, a Föld teremtményeinek és magának a Földanyának. Teremts magadnak és „utazó-társaidnak” szeretetet, békét, bőséget és boldogságot. Adakozz! Adj minél többet önmagadból, önzetlenül, tiszta szeretetből. Hívd fel mások figyelmét e napok jelentőségére és a napokba rejlő lehetőségekre. Szóljatok minél több embernek, hogy ők is tudatosak lehessenek ezeken a napokon!

Tízmilliószoros napok 2016-ban:

-  2016. február. 22 hétfő

-  2016.május 21. szombat

-  2016. julius. 8. péntek

-  2016. október 22. szombat

Százszoros napok

Százszorosan teremtő napból több van. Általános megfigyelés, hogy teliholdkor és újholdkor sokkal érzékenyebbek vagyunk. A tibetiek szerint minden telihold és újhold napja százszoros teremtő erővel bír. Amit ezeken a napokon adunk, azt százszorosan kapjuk vissza. Ezekre a napokra is érdemes figyelmet fordítani, csakúgy, mint érzelmeinkre. Kérjük, hogy minden ember szívében jelenjen meg a szeretet, az elfogadás, a megértés és a megbocsátás, mind önmaga, mind a világ felé. Küldjünk fényt a Földnek és az emberiségnek.

Jó tudni, hogy minden telihold és újhold napja eleve százszoros erővel bír karmikus szinteken. Amit ezeken a napokon adunk, azt százszorosan kapjuk vissza. Minden, amit teszünk, visszaszáll ránk. Ez a karma. Figyeljünk ezekre a napokra is és csak olyat adjunk, amit mi is szívesen elfogadnánk. Figyeljünk arra is, hogy ilyenkor sokkal érzékenyebbek vagyunk. 

 

Tartalomhoz tartozó címkék: Blog
blog comments powered by Disqus